A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kirakási módok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kirakási módok. Összes bejegyzés megjelenítése

Cigány és Tarot kártya kirakás egy kérdésre

Könnyű tarot és cigány kártya kirakás


Néha az egyszerűbb a jobb, nem mindig kell bonyolult kirakásokat elemezgetni, főleg ha csak egy gyors kérdésünk van. Aki a vetőkártya olvasásában járatos, és ismeri a tarot kártya lapok jelentéseit is, az esetleg keverheti is őket egy-egy kirakásban, így még alaposabb választ kaphatunk. 

Jelen esetben a kérdés az volt, hogy az új munka hogy fogja megtalálni az illetőt, és milyen energiák vannak rajta, szeretni fogja-e.

Kirakjuk középre a bíró lapját, mert általában ez jellemzi a hivatást, munkát.
Ráhúzunk három lapot, itt most nem a múlt -jelen -jövő kirakásként olvassuk, hanem egymás után értelmezzük a lapokat. 

Az üzenet a hírt, és a kommunikációt jelenti, miszerint a kérdező felé egy üzenet érkezik, de itt azt is jelenti, hogy sokat kell társaságban mozognia és mindenkinek elhinteni, hogy munkát keres. Lehet, hogy egy ismerős lesz a segítségére. Az utazás azt jelenti, hogy változás történik, az események mozgásban vannak és a megoldás a házasság lapja, ami itt a szerződést jelenti. 

Arra a kérdésre, hogy milyen típusú munka lesz és mennyire fogja szeretni, a tarot kártya adhat választ, mivel az jobban a lélek kártyája.
A korong négyes arra hívja fel a kérdező figyelmét, hogy merjen váltani, új ismeretekre, készségek elsajátítására lesz szükség, ami neki kezdetben nehezen fog menni. Sok új tapasztalásra lesz szüksége, ne ragaszkodjon túlzottan a megszokott sémákhoz.
A kardok királynője a szellemi munkát, a függetlenséget, szilárd akaratot és önbizalmat szimbolizálja amivel a kérdező rendelkezik. 






A magyar kártya lapjainak jelentése

Pest belvárosában található Schneider Ferenc kártyafestő műhelye, ahol az első magyar kártya készült 1836-ban.. A svájci szabadságharcost, Tell Vilmost és bajtársait ábrázolja, valószínű Schneider azért festette őket a lapokra, mert a magyar történelmi figurákkal ábrázolt paklit, az akkori szigorú cenzúra nem engedte volna, hisz a monda szerint, az 1308-as svájci népfelkelés pont a Habsburg császár uralma ellen irányult. A magyar kártyát, amit csak mi nevezünk úgy, számtalan Közép-Európai országban használják, persze mindenhol másként hívják. 


Ki ne ismerné ezt a kártyát, gyerekkorom nyaralásaihoz kötelezően hozzátartozott az esti kártyaparti.
Az egyik kedvenc játékkártyám, a grafikák nagyon szépek, klasszikusak, de egyben modernek is. Van is pár paklim szinte minden méretben, én személy szerint a Cartamundi Klasszikus Magyar kártyáját szeretem a legjobban, mert a minőség/ár szempontjából a legjobb. A színek élénkek, a papír vastagsága kiváló, tehát a sok keverés után sem peregnek fel a sarkok szélei.

Mint mindennel, ezzel is lehet jósolni, a kirakás lehet hasonló a cigánykártyához, majdhogynem mindegy, kinek mi a legkézenfekvőbb. A lapok jelentését kulcsszavakban leírom, bár számtalan formában fellelhető az interneten, az, hogy melyik lapot minek nevezzük teljesen egyéni, viszont arra kell ügyelni, mint már sokszor leírtam itt is,  ha mondjuk egy lapot kinevezünk a szerelem lapjának, akkor mindig az legyen, és ne változtassunk az összeolvasásnál úgy, hogy az nekünk jó legyen.

Kezdő kártyavetőknek kiváló, mert könnyű kiolvasni a lapok jelentését. Jóslásnál nekem talán kicsit tárgyilagos, tehát nem olyan pletykás mint mondjuk a cigánykártya vagy a lenormand kártya, inkább a lapok jelentéseire és a szavak szinonimáira támaszkodhatunk, és nem mondjuk a kártyán elrejtett szimbólumokra. 



lapok jelentése
Gyűjteményem

A magyar kártya lapok jelentése:

Tök 



ász: nagy szerencse (máshol: súlyos veszteség)
király: idősebb férfi
felső: idősebb hölgy
alsó: hirtelen előmenetel (munka)
tízes: kiadás (pénzzel kapcsolatos)
kilences: anyagi javakban való gyarapodás
nyolcas: bizonyosság
hetes: megoldás, előrelépés
Piros

ász: találkozás
király: a férfi aki szeret, férfi jelölő lap
felső: a nő aki szeret, a női jelölőlap
alsó: gondolatok
tízes: újrakezdés
kilences: kapcsolatok, ház
nyolcas: örömöt okozó jó hír
hetes: szerelem
Zöld

ász: hírek, levél, iratok
király: fiatal férfi
felső: féltékenység, hűtlenség
alsó: remények elvesztése
tízes: nagy utazás, külfölddel kapcsolatos dolgok
kilences: öröm, pozitív alakulás
nyolcas: hamiskodás
hetes: tervek, remények
Makk

ász: szerencsétlenség, érzelmi ügyek szenvedést okoznak
király: jogi ügy, hivatalos dolgok
felső: fiatal nő
alsó: akadály, gondok, irígység
tízes: munka, hivatás
kilences: veszekedés, vita
nyolcas: betegség
hetes: végzet, bukás

Milyen fontos esemény, vagy sorsforduló vár rád?


Gyökeres változásra vágysz az életedben, egy nagy kihívás vagy lehetőség előtt állsz?


Az elemzés segítségével bepillantást nyerhetsz a jövő titkaiba, mikor van itt az ideje a váltásnak, vagy éppen a kedvező időpontnak egy döntés esetén. A  kártya olyan akadályokat is megmutat, melyek egy kis önismerettel legyőzhetőek, befolyásolhatóak, legyen az anyagiak, munka, párkapcsolat.

Párkapcsolati kirakással megértheted a szeretett fél gondolatát a jelenben és jövőben, vajon mit érez a másik fél gondolati, lelki síkon. Megtudhatod,  hogy viszont szeretnek-e, hogyan gondolkodnak rólad, mi az oka ha bizonytalannak érzed magad egy kapcsolatban. Mi lehetett a szakítás valódi oka, milyen zavaró tényezők gátolják a kapcsolatot, vagy éppen mit tehetsz azért, hogy segítő energiákat kapjál.






Cigány kártya jelentése

Szálkereszt elemzést Lenormand kártyával ITT végeztem, most nézzünk egy hasonló kirakást cigány kártyával.


Szálkereszt elemzés – középkorú férfi – munka

Hűség, Özvegyember, Pénz
Szerencsétlenség, Katonatiszt, Ajándék
Szomorúság, Vágy, Kevés pénz

Felső sor: fej.
Középső sor: szív.
Alsó sor: ami történik.
Első oszlop: múlt.
Középső oszlop: jelen.
Harmadik oszlop: jövő.
Kereszt jobbról-balról a lehetséges megoldás.

Ami a fejében van: régebb óta tartó munkahely, akár sok éve is dolgozhat már itt, és bölcsen nem mondja fel, mert anyagilag megéri neki, illetve régebben jó pénzt jelenthetett számára a pozíció, és nem mer váltani. Egy kicsit berögzült állapotot mutat, érettebb kora miatt nem rugalmas a váltásra, viszont bölcs, megfontolt döntéseket hoz.

Ahogyan érez (szív vonal) : Munkával kapcsolatos kedvezőtlen helyzet, amit tragikusan él meg, új pozíció vagy jutalom nem elérhető számára. Bár gondolatában tudja, hogy a váltás nem lenne könnyű, szívében azonban másként éli meg a dolgokat. Tanácsra van szüksége, mert úgy érzi, hogy instabillá vált a fenti sorban is látható amúgy kedvező, nyugodt helyzet.

Éppen történik: A középső sor miatt bezárkózott és magára van utalva. Egyedül kell megoldania a helyzetet, a vágy lapja konkrét terveket, vágyakat mutat, azonban a kevés pénz kártya sajnos nem igazán erősíti a lehetőségeket.

Múlt: a lapok mutatják a régóta fennálló kedvezőtlen helyzett, hogy bizony nem érzi  jól magát a munkahelyén, ami igen elkedvteleníti.

Jelen: bölcsen próbálja szemlélni a helyzetet reális elképzelése, terve van a tapasztalatok miatt.

Jövő: több a pozitív lap, mint a negatív, azonban a kevés pénz gyengíti az energiákat. Lesz jövedelme igaz nem sok, viszont stabil anyagi helyzetet mutat, de nem nagy bevételt ez amolyan ajándék az élettől, könnyed dolog.

Keresztszál:
Hűség – Kevés pénz: egy régebb óta tartó kevés, éppen hogy elég jövedelem. Nyílván ez a helyzet az, ami zavarja és keresi a megoldást. A szomorúság – pénz hullámzó bevételt mutat, az igazán nagy sorsfordulóra azonban, ami meghozná neki az anyagi, és karrier lehetőségeket egyenlőre várnia kell.






Cigánykártya jelentése


Vakfolt kirakás : Önismeret




Egy kis önismeret néha nem árt, ami segít, hogy reális képet kapjunk saját személyiségünkről, lehetőségeinkről, a határainkról, hogy mit miért cselekszünk. Így könnyebb megítélni mások szándékát, az emberi kapcsolatok szerepét.

Ez az egyszerű négy lapos kirakás választ ad négy fontos kérdésben, természetesen nem ad mindenre választ, és nem helyettesít egy mélyebb szembenézést önmagunkkal. A kártyák a lélek mélyebb üzeneteit árulják el, a lapokhoz tartozó totem állatok segítő kérdéseket adnak, és a megoldandó feladatokra hívják fel a figyelmet.

 Az elemzés egy középkorú hölgyre vonatkozik.

1. Kérdező és mindenki számára ismert (amit mindenki tud rólunk és mi magunk is tudjuk): Ház lapja, vagyont és stabilitást jelent. Anyagilag biztos lábakon áll az életben, de lelkileg bizonytalan, nem érzi biztonságban magát. A vagyon és a biztonság fontos számára, és ezt nem is rejti véka alá.
A galamb mint totem a békét képviseli. Nyugalmat hoz az aggódó és zavaros gondolatokban és lehetővé teszi számunkra, hogy megújulást találjunk az elme csendjében. A totem üzenete. Mitől érezném lelkileg biztonságban magam?

2.  Kérdezőnek nem ismert, de mások tudják róla: Ellenség lapja; Önmaga ellensége, akadályok, amiket Ő teremt magának. Nincs meg az egyensúly önmaga és a környezete között.
A mosómedve intelligens nagy kíváncsisággal megáldva, nem fél trükköket alkalmazni, mely gyakran félelmet kelt. Gyakran viselnek álarcot az életben, vagy érzik szükségét annak, hogy elrejtsék  "igazi belső lényüket". 
A totem üzenete: életem mely területén ütközöm akadályokba másokkal?

3. Csak a kérdező ismeri, mások nem: Vágy lapja; titokban vágyakozik valami vagy valaki után, hajlamos az álmodozásra. Nem mondja, de titkon most a nőiesség megélése az elsődleges feladat számára.
A szarvas mint totem segít a belső energiáinkkal összhangban lenni, és hogy bízzunk a nőiességünkben.
A totem üzenete: A vágyat mi ébreszti fel bennem?

4. Senki számára nem ismert: Özvegy férfi lapja; belül tudat alatt bölcs és tapasztalt, ezt kéne a felszínre hozni, mert valószínűleg egymással ellentmondó dolgokat tesz és önmaga ezt nem tudja, illetve nem jut el a tudatáig.
A medve mint totem bölcsességre tanít, és erőt ad, megtanít egy kicsit egyedül lenni, ami nem azt jelenti, hogy magányosak vagyunk, de muszáj befelé fordulnunk, hogy az ember önmagára találjon, erőre kapjon.
A totem üzenete: világosodj meg és találd meg önmagad a válaszokat.


Cigány kártya jelentése

Cigány kártya teljes kirakása 36 lappal.


Az alaplapok kirakás
A hölgyet most az új munka és pénz érdekli a legjobban, de a nagy kirakásból rögtön látszik, a most megoldandó probléma a magánélet, ezen belül is a párkapcsolat. A fő helyen az ellenség és a házasság lapjai azt mutatják, hogy a kapcsolat ami kezdetben sikeres volt, mostanra egy ellenséges helyzetbe csapott át. Bár többször történt kísérlet ennek megmentésére, egyenlőre nem sok sikerrel. Az ok talán egy hűtlenség valamelyik fél részéről (örvendezés lapja, ami a csábítást és könnyű kalandot is szimbolizálja).

Gondolatban sokat foglalkozik egy költözéssel, lezárás és sorsforduló lehetséges, a halál, levél, gyermek lapja azt mutatja, hogy a hölgy a gyerekekkel szeretne egy új életet kezdeni. (Vagy már folyamatban is van). Bár itt az anyagi dolgok is fő szerephez jutnak. 
A közelmúltban, egy betegségből sikeresen meggyógyult, a bíró lapja orvosi beavatkozás lehetőségét mutatja, ami szerencsésen megoldódott. 

A családban gondok adódhatnak a vagyon miatt egy férfivel, lehet családtag is, de valami oknál fogva erről most nem vesz tudomást, a karma lapja azt mondja, hogy az idő és a sors fogja megoldani. Nincs mit tenni, ezt most ki kell várni. 

A  közeljövőben kapcsolatát megronthatja egy új lovag színre lépése, (vagy egy titkos vágy valaki iránt) aki talán már ott is van a közelben. A hölgy másra vágyik mint amit kap, a hamisság önbecsapásra utal, vigyáznia kell, hogy ne égessen fel mindent maga körül (szerencsétlenség lapja).  
Munkával kapcsolatban jó lehetőségek mutatkoznak, nemrég munkahelyváltás történt ami jó döntés volt, bár néha úgy érzi, hogy a problémákkal magára maradt,  és mindent egyedül kell megoldania.

A távolabbi jövőben a párkapcsolat és a lelki egyensúly megoldható lenne, ha el tudná engedni a múltat (remény lapja), a múlthoz kötődő emlékeket, szükség van egy szembenézéshez önmagával, (találkozás, özvegyasszony).  A szerelem csak akkor tudna a teljes minőségben megérkezni. 

napikartya.com

Valentin napi párkapcsolati elemzés

Ezzel a kirakással nagyon jól értelmezhetjük két ember kapcsolatát, ki mit gondol, mit érez, hozzáállásukat, egymáshoz fűződő viszonyát.



cigánykártya
A nagy kirakás

Párkapcsolat elemzés

Párkapcsolati elemzés
Ebben a példában a kérdező egy fiatal hölgy. A kapcsolat meghatározó lapja a gyermek és mivel ilyen formán sem negatív sem pozitív jelentése nincs,  fontos, hogy a kérdező pár mondattal jellemezze kapcsolatát. Elmondása alapján bizonytalan, nem úgy alakulnak a dolgok ahogy szeretné,  és így rögtön értelmet nyert a gyermek lapja mint szimbólum, miszerint a kapcsolatból hiányzik a felelősségvállalás (gyermeki naivság).

A hölgynek jelen pillanatban ez jár a fejébe (gondolat lap), sokat rágódik rajta. Partnere viszont jól érzi magát a kapcsolatban (házasság), úgy tűnik komolyan gondolja a köteléket.  A kérdező ellenben szíve mélyén úgy érzi, hogy az idejét vesztegeti (tolvaj) a férfi határozatlansága miatt úgymond “meglopva” becsapva érzi magát.  És bár szeretné a kapcsolatot hivatalossá tenni (levél) szíve mélyén valami titkot rejteget amit valószínűleg soha nem fogunk megtudni. 

Párja ellenben tiszta szívből szereti és mély érzelmeket táplál a hölgy iránt (szerelem) viszont határozatlansága (utazás) hosszú távon probléma lehet. 
Aggodalomra viszont nincs ok mert a kapcsolat mindent egybevetve örömteli és kellemes, (ajándék) és itt az ajándék lap arra is utal hogy úgymond nem is kell ezért “megdolgozniuk, kompromisszumot” kötniük hanem  az “Isten is egymásnak teremtette őket”.

Lenormand kártya - Szálkereszt kirakás

Lenormand kártya kirakás


Ez a kirakás nagyon egyszerű és jól értelmezhető, ha konkrét kérdésünk van. Ehhez hasonlót már kiraktam régebben itt, bár ez egy kicsit eltér ettől. A kérdés munkával kapcsolatos, vagyis hogyan alakul a hölgy karrierje a 2019-es évben. 
A lapok jelentése a következő: középső lap a személyjelölő, felette ami a gondolatába terveibe szerepel (kígyó) , alatta amit tapos (nap) vagyis nem foglalkozik vele, a  múltja balra (szív ), jobbra meg ami előtte áll (liliom). A kereszt amerre haladnak a dolgok (medve+kert) és a végkifejlet (férfi+ hold ).

Középre kirakjuk a hölgy lapját mint személyjelölőt.
Múltban a szív arra utal, hogy a hölgynek jó munkája volt/van, talán szerette is, az biztos, hogy nem voltak munkával kapcsolatos problémái. Terve a munkaváltással kapcsolatban nem tiszták (kígyó), nem a helyes úton jár és ezt talán Ő is tudja, mivel most ez foglalkoztatja. Amivel viszont most nem foglalkozik, hogy sok lehetősége van (nap), és egy kis segítséggel megtalálhatná számítását. A jövőben is sikerre és harmóniára számíthat munka terén. A medve és kert azt jelenti, hogy a baráti vagy munkahely társaságból egy befolyásos támogató lehetőséget fog felkínálni, később romantikus kapcsolatba is kerülhetnek (férfi +hold ), akihez érős érzelmek fogják fűzni.



Ugyanezt a kirakást cigány kártyával is ki lehet rakni, a lapok jelentése hasonló, néhol teljesen megegyezik. 




Cigánykártya - két ember kapcsolata

Két ember kapcsolatának vizsgálata ?

Szeretnénk tudni mi van két ember között.
Ugye más életébe kéretlenül nem turkálunk, mégis vannak olyan helyzetek, amikor mi vagyunk érintettek, és szeretnénk tisztán látni. Íme egy egyszerű kirakás.

A kérdező jelen esetben egy hölgy, egy férfi és egy nő kapcsolatát szeretné megtudni. Mivel a kérdező mindig a szívkirálynő, ezért a jelölő lapok a szerelmes férfi, és az özvegy asszony lesz. Ez azért is van így, mert ha a kirakásban kijönne a szívkirálynő, annak jelentősége lenne.

A húzott lapok, házasság, bosszúság, szerencsétlenség és a kevés pénz.
A két ember között kapcsolat van (egy párt alkotnak), viszont ez feszültségekkel teli, a felesleges viták olyan helyzeteket okoznak, ami a kapcsolat kiégéséhez vezethet. Ők bizony nem tudnak a lehetőségekkel élni, ez a későbbiekben gyenge, bizonytalan energiát hoz.

A kevés pénz itt az eltűnő kapcsolatra utal, mely lassan fog bekövetkezni. A lap totem állata az egér. Az egér mint totem egy félénk, zárkózott állatka, azonban képes hamar felmérni a veszélyes helyzetet.

A totem üzenete: ismerd fel a hamar a problémákat, és ne söpörd a szőnyeg alá.


https://www.etsy.com/shop/EricaDelphihttps://www.etsy.com/shop/EricaDelphi

Döntés munka ügyben

Döntés munka ügyben


Ebben a példában a férfi egy fontos döntés előtt áll. Már majdnem 15 éve dolgozik ugyanannak a cégnek, és mivel úgy gondolja, hogy nincs szakmai előremenetel számára nagyon szeretne váltani. Lássuk hogyan alakul a karrierje.

A jelen helyzete a stabil munkaviszony, a cégnél biztos a helye, munkaviszonyát semmi nem veszélyezteti. (Házasság lapja). Itt rögtön láthatjuk, hogy a lapoknak milyen sok jelentés tartalma lehet, attól függően hogy milyen kérdést vizsgálunk. Múltját szeretné lezárni, úgy érzi, itt az idő egy gyökeres változtatásra. (Halál lapja)
Nehéz döntés előtt áll, mivel igen magas pozícióban van (Bíró) természetesen nem könnyű meghozni a megfelelő döntést.

A megoldás most az lenne, ha végre kezébe venné a dolgok irányítását és elkezdené a kapcsolatait építgetni, ami sok kommunikációval és mozgással járna. (Üzenet). A közeljövőben minden magától megoldódik a sorsa úgymond megvan írva (Állandóság). És mivel ez a lap az Isten vigyázó szeme nagy baj nem lehet, de minthogy a válasz nem egyértelmű húztunk még egy lapot rá, ami a szerelem lapja tehát minden úgy fog alakulni ahogy azt szívből szeretné. 




Magyar kártya jóslás kérdésre

Három lapos kirakás egy konkrét kérdésre.


három lap kirakás


Kérdés: Mi várható az új munkától?
Válasz: Nem sok.

A makk nyolcas betegséget jelent, de átvitt értelembe minden olyan dolgot amivel gond van. A tök tízes a pénz kártyája, anyagi dolgok, és ehhez kapcsolódó kiadások.
Bármennyire is szeretnénk (tök nyolcas), egyenlőre a munkában anyagi sikerekre ne számítsunk.
Nem kell ezt túl ragozni, a magyar kártyával néha nagyon egyszerű, és tömör válaszokat kaphatunk.



Érdemes-e váltani?

Vasárnap délután volt és csendben üldögélt otthon. Azon ritka pillanatok egyike, amikor nem a hegyekben túrázott, vagy valamelyik trópusi szigeten lógatta a lábát. Kamasz fia épp most bújt elő szobájából, ahova pénteken zárkózott be, most is csak azért jött ki, hogy megigazítsa a router zsinórját. Már vagy két perce nem volt internet. Morgott valamit, majd visszament játszani a számítógépen a haverokkal.

Közben elgondolkozott az életén. Tavaly nagy sors-fordulóponthoz ért, úgy döntött új életet kezd.
Egyre több hölgy kliense panaszkodik, hogy nehéz a család mellett a munka, és amúgy meg eltűntek a 40-es férfiak. És valóban. Hol vannak?
Megállapította, hogy a 70-es években nem születtek kisfiúk. Csak kislányok.
Az a pár srác aki megmaradt, valószínűleg mind "digital nomád" valamelyik Thai tengerparton, Legalább is Ő ott látta őket. De mindegy.

Nemrég Ő is félig az lett, mert hallott a "free spirit"-ről, spirituális úton járásról, meg ilyenek. Gondolta ez neki is menne, mi olyan nehéz ebben? Ha már spiritualitás, reménykedett, hogy így majd bezár egy nagy kört, és megoldja a karmáját. Nem tudta ezt hogy kell, de a maga részéről az egész múltját szerette volna már lerakni. Gyorsan vett is egy ultra könnyű laptopot, és nekiindult.

És tényleg bejött neki, határozottan élvezte az életet, nem panaszkodhat, jól el van.
Pár hete azonban megkeresték egy munkával, hasonló ahhoz amit régebben csinált, csak más országban lenne, a tengeren túl. És most a nagy dilemma, hogy elvállalja-e vagy sem.

A melyiket válasszam kirakás nagyon könnyű és jó választ ad.

A jobb oldalon kitesszük a bíró lapját, amit a munka jelöl, majd húzunk hat lapot, és kirakjuk egymás alá. A felső három mi lesz ha váltok, az alsó három meg, mi lesz ha maradok kérdésre fog választ adni. Eszerint, ha marad minden a régiben, (állandóság, házasság, szerencse), akkor az biztonságot fog hozni, munka szerződést, ami hosszútávon sok pénzt jelent. A jövőbeni lehetőség a (pénz, szerelem, lelkész) azt mutatja, hogy ott is lenne pénz, talán nem is annyi mint most, viszont ez a munka akkor lenne szerencsés, ha azt szívvel lélekkel csinálná. Látható, hogy mindkét út egyformán jó. A megoldás amit a jobb oldali kártya mutat az egy férfi lesz, és mivel a szerető lapja jött ki, valószínű egy jövőbeni kapcsolatra utal, erre húztunk egy magyarázó lapot, az utazás lapja jött ki.

Tehát, bár jó lenne mind a két munka, a megoldást mégis egy párkapcsolat fogja hozni, ami költözéssel fog járni.




És most mi van Sara-val?



Sara már várta a szerda esti edzés utáni sörözgetést. Ez már úgymond hagyomány volt náluk, mikor is elmentek enni vagy inni az edzőtársakkal, azért is volt jó, mert a legtöbb esetben a pasik lelkesen fizették a számlát. 

Pár éve még önbizalomhiánya volt a pár kiló súlyfelesleg miatt, de mióta lejár a helyi klubba, amit főleg a negyven és ötven feletti amatőr atlétika rajongók látogatnak, kimondottan tetszik neki az alakján lévő változás. Főleg élvezi a férfiak kitüntetett figyelmét, vígan vihogja végig az edzéseket, több a poénkodás mint maga az edzés. Bár most töltötte be a 38-at, mindenki meggyőzte arról, hogy a felét letagadhatná, na meg amúgy is azt hallotta, hogy a "40 az új 20", és ebben szeretne nagyon is hinni. Azért mégis a kora ott motoszkál a fejébe, mert nagyon élvezi a gondtalan életet, és nagy kedve nincs még elköteleződni, mert mi van ha jön egy még jobb, még sármosabb, meg legfőképp még gazdagabb férfi, és Ő épp foglalt?

Így, bár elfogadta a 42 éves nőtlen klubtársa udvarlását, aki szintén csak egy laza kapcsolatot akart, így ez egy titkos kapcsolat lett, mondjuk ki bátran, szeretői státusz, amit még a többiek sem tudtak. Ez nem akadályozta meg abban, hogy másokkal is fenntartson egy laza viszonyt.
Mialatt élvezte a szingli életet és azon töprengett, hogy mit is akar ettől a sráctól, mert igaz hogy már negyven felett van a férfi, na de mégsem ötven mint a többiek, igen azt is hallotta, hogy az ötven az új harminc, na de azért mégis.

Addig addig válogatott, míg észre sem vette, hogy lovagját a férfi szomszédasszonya lenyúlta, és a férfi hagyta is magát, mert bár Sara szőke és zöld szemű, ami azon a vidéken nagy előny, de a másik nőnek meg pénze volt, így a férfi végre élvezte, hogy neki fizetnek a helyi kocsmába és nem ő neki kell.

Nos, Sara azóta is döbbenten kérdezi magától, hogy akkor ez most mi volt? Miért nem Ő?
És itt a kérdés a kártyának, hogy, na akkor most mi van?
A cigánykártya erre talán jobban választ tud adni mint a tarot, a kelta kereszt kirakást használhatjuk.



A személy-jelölőre húzott gyerek lapja a gyerekes gondolkodást és viselkedést jelöli ezt mondja az alatta található örvendezés lapja is. Amit már megtanultuk, hogy amolyan nesze semmi fogd meg jól, mert igazán komoly szándékot nem jelöl.
A múltban látható, hogy olyan kapcsolatot tartott fent amiben szabad volt, a kevés pénz a a gyenge energiákra utal. a  remény ami a gondolatában van nem a partnerhez kötötte hanem saját magához,  tehát várta a sült galambot.  
A sorsváltás a közeljövőben tolvaj lapja egy ellenséges helyzetet mutat, számára nincs tisztánlátás, egy vesztes helyzetet fog hozni. Ahogy önmagát látja az a szomorúság, viszont a környezete meg egy kicsit könnyelműnek találja. A féltékenység lapja a belső félelmeit mutatja, aminek a vége bizony mind lelki, mind fizikai veszteség lesz.


www.chattygypsycards.com

Tarot kirakás


A férfi 42 éves, egy általános kirakást raktunk, a felső sor a közelmúltat jelöli, a hetedik lap a botok tízes a sorsforduló, ami miatt a jelenlegi állapot alakult ki, ezt a jobb oldali kereszt kirakás mutatja, középen a botok királya a férfi személye, mivel tüzes jegyű az illető, az alsó sor meg a jövő.




A múltban adódott neki egy lehetőség botok apródja és a diadalszekér, amit gyorsan ki is használt, valószínűleg egy párkapcsolat volt amibe beleugrott (szeretők), ez anyagi hasznot is hozott neki, viszont hamar rájött, hogy be lett fogva, és hamar elege lett belőle. Aki ismeri a csillagjegyek személyiség jegyeit az tudja, hogy a tűz jegyben született embereket nehéz befogni mert hamar tovább állnak. A botok kettes, a célok lehetőségek, a következő lépés fontolgatását jelöli számára, de van ebbe egy energiavesztés is. A szeretők és érmék ásza inkább a materiális kapcsolatra utal, tehát hozott egy döntést, ami az anyagi helyzetén javított, és itt elérkezünk a fordulóponthoz ami számára egy küzdelem (botok tízes), nem tudja folytatni azokat a dolgokat amibe belekezdett, túl sok a teher. A jobb oldalon láthatjuk is a kapcsolat minőségét, ott van neki egy hölgy akivel már unja a kapcsolatot, elegük is lehet egymásból, az ördög lapja és a kelyhek királya meg apródja is erre utalhat, hogy ott bizony hűtlenség is lehet, van egy harmadik a kapcsolatban mégpedig a hölgy részéről. 

Tehát a kapcsolatban a pénz az anyagi javulás megvan, de boldogság nincs. 
A jövőben, mivel jobbra fordult az anyagi helyzete többet engedhet meg magának, amit ki is használ, hisz a kelyhek hármas és a botok négyes az örömet, a gondtalan szórakozást, forró energiákat, új lehetőségeket botok ásza jelöl, ami a férfire vár. 
Viszont hamar rá kell jönnie, hogy ez sem a járható út, és megint megtorpan, mert mindez számára csak egy káprázat, illúzió és nem akarja a valóságot meglátni. 


Amit itt még megnézhetünk, letakarjuk a szeretők lapját, vajon kit, vagy mit jelöl a kardok ötös itt azt jelenti, hogy a múltban nem volt más választása mint beleugrani egy számára új ismeretlen dologba, talán költözésre is utal,  a sorsfordulóra húzott lap az érmék kilenc, ami hiába jelenti a jólétet vigyázni kell nehogy arany kalitkába érezze magát. Nem volt szabad akarata, azt kellett csinálnia amit mondtak neki. 
Amiben fordulnia kéne, megállni és meghallgatni a belső hangot, hogy mit is szeretne, mert jelen pillanatban ami uralja az életét az a pénz és szórakozás, könnyelműség, mindenbe beleun, a bezártságot nem tűri, aminek ott lesz az eredménye, az ördög lapja. 



Cigánykártya kapcsolat elemzés

Céline a francia tolmács már nagyon unta az egyedüllétet. A társasházban lakó férfi (akinek éppen akkor ért véget egy kapcsolata a férfi részéről az elköteleződés teljes hiánya miatt) elkezdett csevegni vele a lépcsőházban, így megragadta az alkalmat, és rátette kezét a férfira. Anyagilag jól állt, jobban mint a férfi, így boldogan vállalta magára a számlák fizetését, meg úgy általában minden anyagi kiadást. Mivel a férfi sem képes egyedül megmaradni egy percet sem, jött az ötlet, hogy mivel amúgy is szimpatikusak egymásnak összebútorozzanak. Így a férfi szó szerint megfogta a három gatyáját, és pár emelettel feljebb költözött, hogy addig is az üres lakás kiadásából  pénzt csináljon. Az ötlet nem volt rossz, de hamarosan (mivel a férfinek esze ágában sem volt oda sem elköteleződni, és csak laza kapcsolatot akart) az egész együttélés egy kellemetlen nyűg lett, és bár a nő többször elküldte, az mindig visszament. Egyrészt anyagilag volt ez jó neki, másrészt amíg nem jön jobb, jól elvan Ő ott is.

Eddig a rövid történet, és most lássuk milyen kirakással lehet megnézni ezt a kapcsolatot. Két sort rakunk ki, az egyik a férfi gondolatát, érzelmeit fogja elmesélni a másik sor meg a nőét. A tetejére húzunk egy-egy magyarázó lapot, ami a kapcsolathoz való hozzáállásukat mutatja. 



Az első sorban a hamisság lapja az mondja, hogy bizony a férfi szándéka nem minden esetben tisztességes, a hölgy jelző lapja a szomorúság, ami egyértelmű, hogy a hölgy nem boldog, magányosnak érzi magát ebben a kapcsolatban. 

Bizony látszik, hogy nem szól másról a dolog a férfi részéről, mint a haszonról, valamit remélt ettől a  kapcsolattól, (az ajándék lapja) talán az Ő sorsának jobbra fordulását, a második lap a pénz ami a szándékot fejezi ki, ami el is árulja ezt nekünk. 

A hölgynek a remény + tolvaj lapja azt súgja, hogy még ha titkon reménykedik is, hamarosan  elkezd kitekintgetni a kapcsolatból, a féltékenység lapja egy harmadik személy jelenlétére utal. Talán megunta a várakozást és mást keres magának, erre utal az özvegy férfi lapja is, ami megerősíti, hogy hamarosan jön egy másik férfi a nő életébe, ami igencsak rossz hatással lesz a meglévő kapcsolatára. A gondolat lapja szintén egy másik férfit jelöl, mégpedig egy korban fiatalabb fiút. 

Összegzésképpen, mivel sem a kapcsolat, sem a házasság lapja nem jött ki, elmondható, hogy inkább anyagi érdekekről van szó, mivel a remény lapja a távolságot mutatja, mind időben, mind fizikailag, azt jelenti, hogy bár még elhúzhatják ezt a kapcsolatot egy ideig, semmi értelme nem lenne, és bár a férfi szemet huny a nő hűtlenségén a haszon reményében, fényes jövője nincs a kapcsolatnak.  




Mi a terve velem?

Mielőtt még egy három lapos kirakást készítünk, íme egy rövid történet, hogy a kártya válaszát jobban megértsük.


A hölgy negyvenes, magas, szőke, okos, a barátjával online ismerkedett meg, aki egy másik országban él, és rendszeresen mailben tartották a kapcsolatot. Az idő folyamán a leveleket telefonbeszélgetés, majd udvarlás váltotta fel. Pár hónap múlva találkoztak egy romantikus hétvégére. 
De csodák csodájára, a találkozás után a férfi érzelmileg távol tartotta magát, és a kapcsolat megrekedt egy bizonyos szinten. Félreértés ne essék, a férfi továbbra is írogat, meg hívja a nőt szinte minden nap, de a lelkesedés már rég nincs meg úgy, mint az első hónapokban. A beszélgetések során általában a férfi magáról mesél, vagy  unalmas munkájáról panaszkodik.


De a legfontosabb, hogy nem tesz semmiféle ajánlatot vagy erőfeszítést, hogy a kapcsolatot egy újabb, magasabb szintre emelje, a hölgy kétségbeesetten próbálja kitalálni, hogy vajon mi lehet az oka, hogyan lehetne ezen a "kapcsolaton" javítani, márha ezt egy kapcsolatnak lehet nevezni. Persze, a tanács, hogy egyszerűen dobja ki, nagyon könnyű lenne, mivel a srác figyelmes, kedves, tán egy kicsit olyan Pán Péter típus, aki soha nem akar felnőni, vagy felelősséget vállalni, sokszor gondolkodás nélkül hiteget anélkül, hogy átgondolná szavainak súlyát. 
A hölgy viszont figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a szavak mögött nincs tett, a férfi semmi mást nem tesz, mint naponta egyszer vagy többször üzenget, és akkor is csak az unalmas életéről cseveg. 

Tehát a nagy kérdés....."Mit akar tőle?"

Már régebbi bejegyzésben is megbeszéltük, itt olvasható, hogy míg a tarot jobban a lélek kártyája, azért a cigánykártyával is nagyszerűen meg lehet vizsgálni valakinek a gondolatát vagy lelki állapotát.
Legegyszerűbben úgy kapjuk meg a választ, ha három kérdést teszünk fel (lehet bármennyit is), és arra három lapot húzunk. 

1: Boldog vagyok? Élvezem a vele "töltött" időt?
2: Tesz valami erőfeszítést, hogy több időt tudjunk együtt tölteni? 
3: És végül, de nem utolsósorban, mit akar tőlem?

Nézzük  a hölgy példáját. 
Személyjelölő lapnak kivesszük a szerelmes férfit és a szerelem lapját, mivel a férfi érzelmeit akarjuk megvizsgálni.

1. kérdés: Hamisság. Tehát a válasz, NEM.  Láthatjuk, hogy nincs tisztánlátás ebben a kapcsolatban, mindkét fél valami mást vár el a másiktól, és a célok sem ugyanazok. 
2. kérdés: Örvendezés. Ez a kártya soha nem az igazi elkötelezettséget képviseli, hanem egy könnyű, sekély kapcsolatot, felszínes kapcsolatokat.  A férfi nem törekszik arra, hogy elkötelezze magát, vagy hogy több időt töltsön el a hölggyel, 
3. kérdés: Látogatás. Ez kapcsolatban bizonytalanságot, átmeneti kapcsolatot jelöl. A hölgy a férfi számára gyakorlatilag egy menekülés a mindennapi unalom elöl, csak egy lelki felfrissülést vár el a másiktól minden erőfeszítés nélkül. De hogy valójában mi haszna van ebből a hölgynek? A nagy semmi. 

Láthatjuk, hogy még ilyen fontos kérdésekben is néhány lapból nagyon pontos választ tudunk kapni.



Kelta kereszt kirakása magyar kártyával


Ma elővettem megint a magyar mini kártyámat, pár centi az egész elfér a tenyerembe, és gondoltam kirakom az egyik kedvenc kirakásomat a kelta keresztet. 

Amikor konkrét kérdésre akarok választ kapni, akkor szoktam a magyar kártyát elővenni. A képen láthatjátok mennyire apró, a rendes bridge méretű kártyának szinte a fele. 


A kelta kereszt kirakást gondolom sokan ismerik, inkább a tarot kártyára jellemző, de minden jóskártyánál lehet alkalmazni, és szinte minden kérdésre választ kapunk. Tíz lapot kell húzni, és a képen látható formában lerakni őket. Az egyes kártya mindig a kérdést fogja jelölni, ide kirakjuk vagy a személyjelölőt, vagy amire kérdezni szeretnénk. 


Aki még nem tudja, az ITT megtalálja a lapok jelentésést. 

Az kérdés az volt, hogy X összeköltözik-e Y-nal, ezért kirakjuk a család, kapcsolatok lapját a piros kilencest.
Az (2) akadályok, vagy a kihívás itt a munka, lehet, hogy nem erre a kérdésre  koncentrál, a fiatalember, hanem a munkájával van elfoglalva. 
 A(3)-as amivel tisztában tehát a tudatában van az a félelem, tart ettől a költözéstől, vagy egy múltban lévő vélt, vagy valós félelemről van szó. 
A (4)-es ami lelki szinten van tudat alatt, hogy a férfi nem fűz hozzá sok reményt. 
Az (5)-ös a közelmúltban is a munka volt rá jellemző, de mivel a költözésre kérdeztünk, valószínű, hogy itt azt mutatja meg nekünk, hogy az eltervezett együttélés talán a munkájából adódóan jött elő. 
A közeljövőben (6) a makk hetes az ötlet befejezését jelenti, vagyis egyenlőre a költözés nem fog összejönni. 
A hozzáállása, ahogyan a férfi látja ezt helyzetet (7) talán egy idősebb férfi, akitől reméli a segítséget.
A környezet, az őket körülvevő dolgok (8) hát itt sem minden kerek, mert  sok vita lenne, senki nem venné jó néven ezt az ötletet. 
A félelmei vagy reményei (9), az anyagiakban való gyarapodás, ezért látjuk, hogy tulajdonképpen az anyagi haszon miatt lenne csak a költözés, és a megoldás vagyis a végkifejlet (10) az anyagi veszteség, tehát láthatjuk, hogy ez az egész nem volt egy jó ötlet. 

Amikor végképp olyan lapot kapunk, amit nem tudunk értelmezni, akkor húzhatunk rá egyet a cigány vagy tarot kártyából, de ne többet mert az eredmény megint egy mese, aminek semmi köze nem lesz a valósághoz :-) 


A házasság lapja és a lapok együttállása

A házasság lapja


Ez a lap is a nehezen olvasható lapok kategóriájába tartozik, ha konkrét kérdésre keressük a választ, akkor rendben is van, de ha a nagy általános kirakást használjuk, akkor vigyázni kell vele, hisz nagyon sok mindenre utalhat, nem csak a hivatalos házasságra vagy kapcsolatra. 
Van, mikor az a bizonyos két lap egymás mellé kerül, ilyenkor szinte mindig egy a jelentése. 

Házasság - Utazás: Összeköltözés
Házasság - Bíró: Válás, különélés
Házasság - Lelkész: Lelki kapcsolat, ami nem feltételenül jelent "lelki társat", hanem egy olyan kapcsolat ahol a felek tisztelik, szeretik egymást. 
Házasság - Látogatás: rövid ideig tartó vagy átmeneti kapcsolat, amiben sok a bizonytalanság.


Házasság - Pénz: Sikeres kapcsolat, inkább anyagi együttműködés.
Házasság - Hűség: Hűséges, hosszan tartó kapcsolat.
Házasság - Szerelem: Mély érzelmi alapokon nyugvó, szerelmi kapcsolat.
Házasság - Állandóság: Hosszú ideje fennálló, vagy hosszú távú kapcsolat.


Házasság - kevés pénz: Gyenge energiák, vagy nem erős kötődés. Nincs meg a megfelelő összhang a felek között.