Állandóság lap - Cigánykártya

Mire tanít minket az állandóság lapja.

Egy régebbi típusú vetőkártyán az állandóság lapját sárga fénnyel jelölik, mint ahogy az a lenti képen is látható. A nap jelenti az abszolút erőt és energiát. Lelki erővel, melegséggel is feltölt minket, hisz mindenki tapasztalta már, hogy a tavasz közeledtével a kedvünk is jobb lesz, ezért az egyik legpozitívabb jelentésű kártya, ha a környező lapok is úgy mutatják. 

A kérdéses dologban sikerre számíthatunk, véghez tudjuk vinni a terveinket. Pozitív, kreatív, sikeres időszakra utal, optimizmust fejez ki. Amilyen témában értelmezzük vagy amilyen kártya mellé esik annak a hatása hosszútávra fog kihatni ránk. 

Egy másik értelmezés szerint ez az Isten igazlátó szeme, a karma lapja. Vigyázzunk az olvasásnál, mert például egy rövidtávú kapcsolatnál ha megjelenik ez a kártya, akkor azt is mutathatja, hogy egy életre való leckét kapunk, hisz a karma jelentése, hogy minden cselekedetünk egy következménnyel jár. 


Állandóság lapja


Cigány és Tarot kártya kirakás egy kérdésre

Könnyű tarot és cigány kártya kirakás


Néha az egyszerűbb a jobb, nem mindig kell bonyolult kirakásokat elemezgetni, főleg ha csak egy gyors kérdésünk van. Aki a vetőkártya olvasásában járatos, és ismeri a tarot kártya lapok jelentéseit is, az esetleg keverheti is őket egy-egy kirakásban, így még alaposabb választ kaphatunk. 

Jelen esetben a kérdés az volt, hogy az új munka hogy fogja megtalálni az illetőt, és milyen energiák vannak rajta, szeretni fogja-e.

Kirakjuk középre a bíró lapját, mert általában ez jellemzi a hivatást, munkát.
Ráhúzunk három lapot, itt most nem a múlt -jelen -jövő kirakásként olvassuk, hanem egymás után értelmezzük a lapokat. 

Az üzenet a hírt, és a kommunikációt jelenti, miszerint a kérdező felé egy üzenet érkezik, de itt azt is jelenti, hogy sokat kell társaságban mozognia és mindenkinek elhinteni, hogy munkát keres. Lehet, hogy egy ismerős lesz a segítségére. Az utazás azt jelenti, hogy változás történik, az események mozgásban vannak és a megoldás a házasság lapja, ami itt a szerződést jelenti. 

Arra a kérdésre, hogy milyen típusú munka lesz és mennyire fogja szeretni, a tarot kártya adhat választ, mivel az jobban a lélek kártyája.
A korong négyes arra hívja fel a kérdező figyelmét, hogy merjen váltani, új ismeretekre, készségek elsajátítására lesz szükség, ami neki kezdetben nehezen fog menni. Sok új tapasztalásra lesz szüksége, ne ragaszkodjon túlzottan a megszokott sémákhoz.
A kardok királynője a szellemi munkát, a függetlenséget, szilárd akaratot és önbizalmat szimbolizálja amivel a kérdező rendelkezik. 





Ha skype jóslásra szeretnél jelentkezni, vagy szeretnéd megtanulni a jóskártya lapjainak jelentését, kérlek a kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy a magikuskartya@gmail.com email címen hagyj üzenetet.

Magyar kártya kirakás

Magyar kártya jóslás munkára

Mi más is lehetne érdekesebb ezekben a napokban mint a munka. Vajon megmarad-e az állásom, mikor kapok rendes fizetést, meddig tart még ez a helyzet? Mindezekre a kérdésekre a magyar kártya nagyon jól megadja a választ. A kártyák jelentéséről már írtam ITT, és kirakási módokat is mutattam már ITT és ITT.

Most megmutatok megint egy nagyon egyszerű, könnyen értelmezhető kirakást.
A téma a karrier, vagyis a hölgy most szeretne váltani annak ellenére, hogy rengetegen veszítik el állásukat, bár az is igaz, hogy új munkák meg létrejönnek, a munkaerőpiac teljesen át fog alakulni. Talán ez lehet nagyon sok embernek a szerencséje is, egy biztos, az élet nem áll meg, menni kell tovább.

Tehát a kirakás.


Magyar kártya jóslás

Tök király, zöld nyolcas, piros ász, makk ász.
Segítséget remél munka ügyben egy idősebb férfitől, szándékos, vagy felelőtlen ígéret volt, a zöld nyolcas általában hamiskodásra utal, de nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, hisz itt is mint a cigány kártyában, a hamiskodás sokszor önmagunk becsapását is jelenti. Egy véletlent találkozás útján ismerkedtek meg, de a remélt segítség nem következik be, ami érzelmileg lehangolja a hölgyet. 

Piros felső, makk felső.tök felső, makk király.
Amit szeretne és ami a fejében van jelen pillanatban (pont Ő maga a saját sorsa, mert a piros felső a kérdezőt jelenti, ha az illető nő) az a segítség, erre utalnak a személyjelölő lapok, fiatalabb és idősebb hölgy, velük kapcsolatos hivatalos ügyek, talán már van is ötlete, terve, hogy mit szeretne. 
Amivel viszont nem foglalkozik az az anyagiak miatti veszekedés és vita, nagyon helyesen minden félelmét elengedi és nem vesz róla tudomást. Makk kilenc, makk hetes, zöld kilences, zöld felső. 

Tök tízes, zöld király, zöld tízes, tök kilences. 
A választ tulajdonképpen ez a "kupac" adja meg. A közeljövőben be kell hogy fektessen egy kis pénzt, ez lehet tanulás, vagy egy távolabbi utazás munkával kapcsolatban, segítségére egy fiatalabb férfi lesz, ez hozza meg majd neki az anyagi sikereket, legalább is anyagi gyarapodás mutatkozik. A tök tízes pénzkiadást jelöl, de ez a lap nem a "kidobott" pénzt szimbolizálja. 


magyar kártya


Ritka, amikor más típusú kártyával még egyszer ugyan arra a kérdésre ráhúzok, most azonban kivételt tettem és rádobtam egy pár lapot ebből az érdekes, 70-es évekből származó cigány kártyából, a válasz szinte ugyan az. A bizonytalanság és a várakozás után sikerül egy neki megfelelő munkára váltani. 

Cigány kártya

Meghan és Harry herceg kapcsolatának elemzése


Meghan Markle  és Harry herceg cigánykártya elemzése


Meghan és Harry rekordidő, alig egy év alatt ünnepelt párból ellentmondásos személyiség lett.
Persze még most is elég nagy rajongói táborral rendelkeznek, de szép számmal akadnak kritikusok is.
A koronavírus világjárvány sem tudta a címlapokról leszorítani őket, a közönséget leginkább a kapcsolatuk érdekli, már- már fogadást kötnek rá, hogy vajon mikor ér véget a kapcsolatuk.

Egyáltalán nem szoktam hírességekre rakni, egyrészt mert nem kérnek meg rá és kéretlenül nem akarok más életébe vájkálni, másrészt jobban szeretek olyan személyekre rakni, akiktől rögtön kapok visszajelzést.

Most azonban kivételt teszek és megcsináltam Harry herceg elemzését. Azt, hogy mit érez vagy gondol valójában több mint valószínű soha nem fogjuk megtudni, na de nézzük mit üzennek a kártyák. 

Először kirakjuk, hogy mi van a fejében, mi van alatta, a közvetlen, és a távolabbi jövőt. Ezt a kirakást már megmutattam itt és itt

Most a munka és a jogi dolgok foglalkoztatják a legjobban. Az élete mozgásban van,  jelen pillanatban a vagyon, és a házzal kapcsolatos dolgok nem nagyon érdeklik. 



Ami biztos, hogy a hivatalos dolgok, a munka és jogi ügyek, ezektől remélt sorsdöntő változást, azonban a kezdeti szerencsés indulás után ez nem fog bekövetkezni, és valaminek a lezárását fogja hozni. Újra át kell gondolniuk terveiket, és mindent elölről kell kezdeni. Az biztos, hogy amióta a járvány tart, nagyon sok emberre húztam a halál lapját, ami nyilván itt a lezárást, újrakezdést, a teljes fordulatot mutatja.
Gondolatában egy távolban élő idősebb férfi van akivel nem találkozhat, és emiatt magányosnak és szomorúnak érzi magát mivel szerettei távol vannak. Egy biztos, a távolság az otthonától (remény lapja) nem tesz jót neki, még ha a világ felé nem is ezt közvetíti.

Amivel most nem foglalkozik az a ház és a vagyon, házzal kapcsolatos segítséget nem fog kapni. Kezdetben jól indult minden, de lassan rájön, hogy átverték és becsapták. Az ellenség - hamisság - féltékenység lapja bizony nem egy jó párosítás. És, hogy azért ne legyünk ennyire negatívak, itt ez azt is jelentheti, hogy az álmodott életszínvonal nem az elképzelésének megfelelően fog alakulni. A hamisság gyakran jelent önbecsapást, önámítást is, de ezzel most nem is törődik.

A közeljövőben anyagi gondok lehetnek, a kis pénz - nagy pénz lapok együttállása sajnos mindig kevés pénzt jelent, persze nem kell attól félni, hogy nem lesz mit a tejbe aprítani, de az anyagi helyzet romlása egy feszült, bosszús helyzetet fog hozni, amiben nagy szerepe lesz Meghan-nak, nyilván neki kell jobban a pénz. (A szerelmes nő ebben az esetben Őt szimbolizálja).

Ami biztos, hogy hamarosan felbukkan egy másik nő, (ha mást nem kezdetben csak mint egy vágy szintjén), akiben Harry bízik és örül neki, itt az özvegyasszony elvileg jelenthetné azt is, hogy egy hölgy rokon, hozzátartozó, viszont a vágy és örvendezés lapja egy romantikus kapcsolatot mutat, hisz egy rokonnal valaki nem múlat és főleg nem vágyakozik rá. Végül ez fogja meghozni neki az érzelmi veszteséget. Mivel a feleségre a pénz lapja jött ki, erre a hölgyre meg a vágy lapja, nekem ez azt mondja, hogy Meghan elég pénz centrikus, és előbb utóbb Harry herceget ez zavarni fogja. Az ismeretlen hölggyel egyelőre nem fog semmi komolyabb történni, viszont a vágy mint az „álmai” nője ott lehet.  
A távolabbi jövőben kapcsolatuk megromlik, elgyengül és ez őt zavarni fogja, megpróbál menekülni (tolvaj lapja) vagy legalább is átértékelni helyzetét, választásra fog sor kerülni.




Hogy még pontosabb magyarázatot kapjak a maradék lapokat leraktam arra ami nem volt elég világos, így látszik, hogy a másik hölgy egy szeretői státuszt fog betölteni (katona tiszt), az anyagiakban Harry és Meghan lehetőséget kapnak (váratlan öröm), és a házasságukat is rendezni tudják, kapcsolatukat átértékelik (hűség, gyermek, lélek). Én úgy gondolom, hogy együtt maradnak még, legalább is egy ideig, ha másért nem a pénz miatt. Sajnos nagyon úgy néz ki a lapokból, hogy az Ő házasságukban inkább a közösen létrehozott munka, pénz, hírnév dominál, semmint az érzelmek és vágyak. 






Retrográd bolygók jelentései

cigánykártya


Sok ember asztrológiai képletében található retrográd bolygó, ami azt jelenti, hogy legtöbb égitest mozgásával ellentétes irányú az adott bolygó. 
A Nap és  a Hold nem lehet retrográd, és sok esetben a bolygók együttállása ellensúlyozza a retrográd hatást. 

Merkúr: A tudat, a kommunikáció és a tanulási stílus befelé fordul. A gondolkodási folyamat kevésbé objektív, inkább szubjektív / intuitív. Az egyéneknek kevésbé megy a hagyományos módszerekkel való tanulás, ami nem azt jelenti, hogy ne tudnának könnyen és gyorsan tanulni, csak éppen lehet, hogy alternatív módokat kell alkalmazni. A nem verbális kommunikáció fejlett lehet, például a művészetek, zene, tánc. stb.

Vénusz: Az egyén a kapcsolatokat és az érzelmeket sokkal mélyebb élményként éli meg. A szerelem nagyon mély dolog náluk. Önszeretet hiánnyal és bizonytalansággal küzdhet.

Mars: A szenvedélyek és a védekező mechanizmusok elsajátítása a fő szempont. Ők a csendes harcosok, akik nem szeretik a konfrontációt vagy a versenyt. Nehezükre esik kiállniuk önmagukért.


Jupiter: Az ötletek és az önmegvalósítás elsajátítása. Ezeknek az egyéneknek általában nagyon egyedi eszmerendszere van és a spiritualitásról alkotott elképzelése egyedi, amit a társadalmi elvárások nem igazán befolyásolnak. 

Szaturnusz: Belső félelmek erősek. Félelem, hogy az egyén nem igazán jó, az önbizalom hiány, erősebb lehet a megfelelési kényszer. Ezeket az egyéneket hihetetlen önfegyelem jellemzi, viszont szorongásra hajlamosak. Született bölcsességgel rendelkeznek.

Uránusz: Szabad szelleműek, de sokszor nincs is tisztába saját individualitásával. Erős vágya lehet a személyes fejlődésre és kibontakozásra.


Neptunusz: Szellemi és lelki mélységek hiánya. Az élet rejtelmeit és értelmét kutatják szüntelenül. Hihetetlen intuícióval rendelkeznek, amiről nem akarnak tudomást venni. 

Pluto: A transzformációs energiát és a személyes növekedést befelé fordítja. Késztetést éreznek hogy valami nagyot alkossanak, de ezt sokáig titkolják a külvilág felé. Nagyon mélyen kapcsolódik a tudatalattihoz.

A magyar kártya lapjainak jelentése

Pest belvárosában található Schneider Ferenc kártyafestő műhelye, ahol az első magyar kártya készült 1836-ban.. A svájci szabadságharcost, Tell Vilmost és bajtársait ábrázolja, valószínű Schneider azért festette őket a lapokra, mert a magyar történelmi figurákkal ábrázolt paklit, az akkori szigorú cenzúra nem engedte volna, hisz a monda szerint, az 1308-as svájci népfelkelés pont a Habsburg császár uralma ellen irányult. A magyar kártyát, amit csak mi nevezünk úgy, számtalan Közép-Európai országban használják, persze mindenhol másként hívják. 


Ki ne ismerné ezt a kártyát, gyerekkorom nyaralásaihoz kötelezően hozzátartozott az esti kártyaparti.
Az egyik kedvenc játékkártyám, a grafikák nagyon szépek, klasszikusak, de egyben modernek is. Van is pár paklim szinte minden méretben, én személy szerint a Cartamundi Klasszikus Magyar kártyáját szeretem a legjobban, mert a minőség/ár szempontjából a legjobb. A színek élénkek, a papír vastagsága kiváló, tehát a sok keverés után sem peregnek fel a sarkok szélei.

Mint mindennel, ezzel is lehet jósolni, a kirakás lehet hasonló a cigánykártyához, majdhogynem mindegy, kinek mi a legkézenfekvőbb. A lapok jelentését kulcsszavakban leírom, bár számtalan formában fellelhető az interneten, az, hogy melyik lapot minek nevezzük teljesen egyéni, viszont arra kell ügyelni, mint már sokszor leírtam itt is,  ha mondjuk egy lapot kinevezünk a szerelem lapjának, akkor mindig az legyen, és ne változtassunk az összeolvasásnál úgy, hogy az nekünk jó legyen.

Kezdő kártyavetőknek kiváló, mert könnyű kiolvasni a lapok jelentését. Jóslásnál nekem talán kicsit tárgyilagos, tehát nem olyan pletykás mint mondjuk a cigánykártya vagy a lenormand kártya, inkább a lapok jelentéseire és a szavak szinonimáira támaszkodhatunk, és nem mondjuk a kártyán elrejtett szimbólumokra. 

Kérésre írásos elemzés levélben. 

Ha személyes, vagy skype jóslásra szeretnél jelentkezni, vagy szeretnéd megtanulni a magyar kártya lapjainak jelentését, kérlek a kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy a magikuskartya@gmail.com email címen hagyj üzenetet.


lapok jelentése
Gyűjteményem

A magyar kártya lapok jelentése:

Tök 



ász: nagy szerencse (máshol: súlyos veszteség)
király: idősebb férfi
felső: idősebb hölgy
alsó: hirtelen előmenetel (munka)
tízes: kiadás (pénzzel kapcsolatos)
kilences: anyagi javakban való gyarapodás
nyolcas: bizonyosság
hetes: megoldás, előrelépés
Piros

ász: találkozás
király: a férfi aki szeret, férfi jelölő lap
felső: a nő aki szeret, a női jelölőlap
alsó: gondolatok
tízes: újrakezdés
kilences: kapcsolatok, ház
nyolcas: örömöt okozó jó hír
hetes: szerelem
Zöld

ász: hírek, levél, iratok
király: fiatal férfi
felső: féltékenység, hűtlenség
alsó: remények elvesztése
tízes: nagy utazás, külfölddel kapcsolatos dolgok
kilences: öröm, pozitív alakulás
nyolcas: hamiskodás
hetes: tervek, remények
Makk

ász: szerencsétlenség, érzelmi ügyek szenvedést okoznak
király: jogi ügy, hivatalos dolgok
felső: fiatal nő
alsó: akadály, gondok, irígység
tízes: munka, hivatás
kilences: veszekedés, vita
nyolcas: betegség
hetes: végzet, bukás

Milyen fontos esemény, vagy sorsforduló vár rád?


Gyökeres változásra vágysz az életedben, egy nagy kihívás vagy lehetőség előtt állsz?


Az elemzés segítségével bepillantást nyerhetsz a jövő titkaiba, mikor van itt az ideje a váltásnak, vagy éppen a kedvező időpontnak egy döntés esetén. A  kártya olyan akadályokat is megmutat, melyek egy kis önismerettel legyőzhetőek, befolyásolhatóak, legyen az anyagiak, munka, párkapcsolat.

Párkapcsolati kirakással megértheted a szeretett fél gondolatát a jelenben és jövőben, vajon mit érez a másik fél gondolati, lelki síkon. Megtudhatod,  hogy viszont szeretnek-e, hogyan gondolkodnak rólad, mi az oka ha bizonytalannak érzed magad egy kapcsolatban. Mi lehetett a szakítás valódi oka, milyen zavaró tényezők gátolják a kapcsolatot, vagy éppen mit tehetsz azért, hogy segítő energiákat kapjál.





Ha személyes, vagy skype jóslásra, szeretnél jelentkezni, kérlek a kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy a magikuskartya@gmail.com email címen hagyj üzenetet.