Sorskerék kirakás kérdésre

Egy nagyszerű kirakási mód cigánykártyával, ha egy kérdésünk van.

Ha csak egy kérdésünk van, és szeretnénk megtudni, hogy milyen eseményekből született meg a döntés, mi a sorsforduló, és mi lesz a döntés eredménye, akkor ez a kirakási mód pont erre való. 

A jelen példában csak annyit tudunk, hogy egy fiatal ember árulja a lakását, semmi más információnk nincs, szeretnénk tudni, hogy miért adja el, és mi lesz a kimenetele.
Hat lapot felülre leteszünk legyező formában, ez mutatja azt az eseményt ami miatt a döntés született, (tehát most a közelmúltban volt) a hetedik lap a központi lap a "sorsforduló", majd alá megint hat lapot, ami megmutatja, hogy mi lesz az eredmény.
A kirakás a következő:


cigánykártya

Tehát a felső hat lapból láthatjuk, hogy bizony ez a lakás veszteséges volt, és a férfi szeretné ezt a múltját lezárni (felégetni) mindent, ami ehhez a lakáshoz köti. A halál lapja a lezárásra utal, a személyjelölő lap arra utal hogy Ő a főszereplője az eseményeknek, viszont a féltékenység lapból látjuk, hogy van benne egy apró félelem is ezzel kapcsolatosan, mert mutathat egyben egy kiszolgáltatott helyzetet is. Tehát vannak fenntartásai, hogy mi lesz, ha eladja a lakást, az ajándék lapja azt súgja nekünk, hogy anyagi érdekek van a dologban. Ami sorsfordító lesz  neki és a segítségére lesz, az egy idősebb férfi (lehet egy rokon is, talán az apukája) és ez a hetedik lap.

A vágy és bíró azt mondja, hogy a terv után születik egy döntés is hivatalos ügyben (bíró) és megtörténik az (adás-vétel), az állandóság lapja mutatja hogy ő ebben támogatva lesz felülről (Isten vigyázó szeme), de bizony nekem a betegség + szomorúság lapok a lelkésszel együtt nem tetszik, bizony a fiúra még sok szomorúság vár majd emiatt. Egyik rosszból megy a másikba, de a jó a rosszban, hogy ez majd még mindig a jobb megoldás, mint a múltban a veszteség.

Ha még szeretnék többet is tudni, akkor lerakhatunk közé kereszt formában további magyarázatot, ez megmutatja a jelent, ami most zajlik, és ami miatt lesz az alsó sor jövő.


Itt láthatjuk, hogy a lelki problémája adódhat egy kedvesből (szívkirálynő), a fenti utazás lap mutatja, hogy fejben ezt a költözést együtt tervezték meg, de lehet sorsváltás is, mivel a nőtől balra lévő kevés pénz arra utal, hogy ebben a kapcsolatban bizony elfogyott az energia, valószínűleg dobbantani akar a nőtől. Várja a szerencséjét (mivel alatta van ezzel nem foglalkozik) és a lehetőségeket, ami meg is fog neki érkezni a jövőben, váratlan öröm formájában, mivel ez a lap jobbra van.

Persze, ez még nem azt jelenti, hogy a boldog lezárás garantált, hisz a szomorúság és lelki betegség ott lesz neki a jövőben.

Láthajuk, ha kellő figyelemmel olvassuk össze a lapokat, milyen sok mindent elárul nekünk a kártya egyetlen kérdésre.